Rendszerezett gardrób
Néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt egy egész szobát fenntartani csupán a ruháinknak, de a 20. század magával hozta a faltól falig és talajtól a mennyezetig beépített gardróbszekrényeket. Mára pedig a beépített szekrények és gardróbszobák szinte minden modern otthonban megtalálhatók. Legyen bármilyen stílusú is a lakásunk, egy átlátható, rendben tartott tolóajtós beépített szekrényben könnyen megtalálhatjuk a megfelelő ruhadarabjainkat.
Rend a lelke mindennek
A minden nő által ismert "nincs mit felvennem" szindróma többek között a ruhásszekrényben uralkodó káosznak köszönhető.
Tervezéskor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a jelenlegi ruhatárunk növekedni fog. Érdemes plusz 15-20%-kal nagyobbra elkészíteni a beépített gardróbszekrényt, hogy az új szerzemények is gond nélkül elférjenek majd.
Funkcionális tárolás
Amennyiben lehetőségünk van néhány négyzetmétert feláldozni otthonunkból egy tárolásra kialakított helyiségnek, érdemes komfortos gardróbszobát létrehozni.
A külön erre a célra kialakított tér ma már nem jelent luxust, hanem elsősorban a mindennapos kényelmünket szolgálja, ahol a ruhák és cipők mellett a ritkábban használt tárgyak is helyet kaphatnak.
A gardróbszobában az áttekinthető tároláson túl könnyedén válogathatjuk a mindennapos öltözeteinket. A tárolóhelyiségünk elrendezése lehet L vagy klasszikus elrendezésű U alakú, átlátható gardróbszoba.
Bármilyen legyen is a ruhatárunk elrendezése, a lényeg a teljes helykihasználtság, vagyis építsük be az adott falat a padlótól a plafonig tolóajtós szekrény segítségével